SIRALOM HELYETT KÖRÜLÖVEZTÉL ÖRÖMMEL….
„Siralmamat vígságra fordítottad, leoldottad gyászruhámat, körülöveztél örömmel.”
(Zsoltárok 30,12)
Ezekben a sorokban egy olyan felszabadításról olvashatunk, ami egy időszak, egy korszak végét jelenti. Vannak időszakok az ember életében, amikor nem úgy sikerülnek a dolgok, amikor igenis eljön a sötétség, amikor talán gyengébbek leszünk, amikor talán sebezhetőbbé válunk, amikor fájnak a mondatok, fájnak azok a pillanatok, amikből azt érezzük, magunkra maradtunk. Nincs mellettünk senki, nincs, akit megszólíthassunk, ezért sokszor a sajnálat bűnébe sodródunk.
Elkezdjük hibáztatni a másikat, elkezdjük betemetni azokat a kutakat, amik előtte forrást jelentettek, elkezd a szemünk és a szánk a kritizálás útján szaladgálni, és újabb mesterséget választunk: olyan kovász készítése, ami mérgezi a körülöttünk lévőket, sőt, magunkat is.
Vajon gyönyörködik-e Isten ezekben a pillanatokban?
Csalódunk nap, mint nap. Csalódásunk kiterjedhet és érkezhet azok felől, akiket korábban szerettünk, vagy megbíztunk bennük. Csalódunk a családtagjainkban, a rokonságban, a munkatársainkban, a főnökünkben, a beosztottainkban, a gyermekeinkben, a szüleinkben, a testvérekben a gyülekezetben, a pásztor(ok)ban, a presbiterekben, a szolgálókban.
Vélhetően lehetnek igazságok a sérelmekben, de mit ér vele az ember, ha folyamatosan a sebeit reklámozza, a sebeit nyalogatja, és úgy tesz, hogy mindenki vegye észre a sebesültségét, fogyatékosságát? Igen, ez az! Mert minden pillanatban, amikor a sebeinkkel foglalkozunk, akkor mélyítjük annak nagyságát, nem pedig gyógyítjuk. Ezzel egy idő után elkezdenek a szövetek rothadni, megbomlasztják a testet, és a halál illóolajának bűzével árasztják el a léget.
Na, ebből, kell, hogy elég legyen!
„Mi hasznom van abból, ha elnémulok, ha a sírba szállok? Vajon a por dicsér-e téged, hirdeti-e hűségedet?”
Semmiképp sem!
Ezért döntsd el velem együtt, hogy átkúszunk a nehézségek árán is az Élők táborába! Döntsd el, hogy átok és szidalom helyett áldásra adod a nyelved! Dönts az öröm mellett!
Hogyan lehetséges ez akkor, amikor mindent tudok agyban, mindent tudok, hogy mit kellene tenni az Ige szerint?
Úgy, hogy radikális döntést hozol amellett, hogy igenis változtatni fogok! Most! Dicsőítésemmel az Úrhoz fordulok, és annak a reményével, mint a vérfolyásos asszony, az utolsó remény hitével megragadom az Úr jelenlétét!
Mi történik ezután? Leolvad rólad a gyász ruházata, elfogy a sírás és helyette öröm sarjad a bensődből!